2015. szeptember 29., kedd

Generali: a nagy múltú, folyamatosan megújuló, stabil biztosító


A sikertörténet kezdete


A magyarországi piacon működő külföldi biztosítótársaságok közül a Generali büszkélkedhet a legkorábbra visszanyúló és leggazdagabb múlttal. A Generali Biztosítót 1831-ben Triesztben alapították, és az eltelt több mint 180 év után a csoport öt kontinens 60 országában képviselteti magát, 80 000 munkavállalót foglalkoztat és több mint 65 millió ügyféllel rendelkezik. A társaság 1832-ben, azaz alapítása után egy évvel már Pesten is megkezdte működését, s neve rövid időn belül összeforrt a korrekt és szakértő biztosítás fogalmával. Más társaságoktól eltérően, a Generali kezdettől fogva nemcsak a tengeri és szárazföldi szállítások biztosításával foglalkozott, hanem teljes körű biztosítási védelmet, így életbiztosításokat is kínált ügyfelei számára.
Jókai Mórt 1887-ben választották be a Generali trieszti igazgatótanácsába, aki regényeiben sokszor megemlítette a társaságot: ”…minden ól, pajta, csűr el van látva messziről meglátható fényes címereivel a Trieszti Assicurazioni Generalinak…, hogy a gyújtogatóknak elvegyék a kedvüket,” (Az új földesúr).

Jelenleg a Generali Csoport a globális biztosítási szektor egyik legjelentősebb szereplője.


A csoport célkitűzései a nemzetköziség, az innováció és a magas technikai színvonal. Erejének bázisa a nemzetközi szakmai tapasztalat, amely pénzügyi stabilitásának garanciájával kínálja magas színvonalú szolgáltatásait. Magyarországon a Generali Biztosító a magyar biztosítási piac egyik legnagyobb szereplője. Fejlődésének alapja a folyamatos alkalmazkodóképesség és megújulás. A változásokra való felkészülés, a proaktivitás ma még elengedhetetlenebb a versenyképesség megtartásához. A kiváló folyamatok, a fejlesztések garanciát jelentenek arra, hogy a társaság ne csak ma, de holnap, holnapután is a megszokott és elvárt Generali minőséget nyújtsa ügyfeleinek, partnereinek.

A Generali Biztosító nagy hangsúlyt fektet a társadalmi felelősségvállalásra. A Generali a Biztonságért Alapítvány segítségével elsősorban a magyar lakosság öngondoskodási kultúrájának fejlesztése, a baleset-megelőzés, közlekedésbiztonság és a kockázattudatosság áll a kezdeményezések középpontjában.

 Mert fontos az Ön és Családja biztonsága!



Mert fontos az Ön és családja biztonsága!

2015. szeptember 5., szombat

Még tart a nyári akció!


Még tart a nyári akció! A településenkénti 10-20 %-os kedvezményt még igénybe veheti. Ezzel és egyéb kedvezményekkel, közel 50 %-os árengedménnyel vásárolhat anyagi biztonságot otthonának és szeretteinek. Amennyiben már rendelkezik otthonbiztosítással, az ingyenes előfedezettel is megszerezheti ezeket a kedvezményeket. Kérjen személyre szóló, ingyenes tájékoztatást tőlem!:

Telefonon: +36 30 205-4677
E-mailben: fabricziuseva.generali@gmail.com
                    fabricziuseva@tanacsado.generali.hu
Skype-on: vike-phone

Mert fontos az Ön és családja biztonsága!